A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalvázlat és igazoló füzet az Országos Kékkör Dél-Dunántúli szakaszainak végigjárásához. A Vas megyei Írott-kőtől a Tolna megyei Szekszárdig vezető, mintegy 541 km hosszú, öt szakaszra felosztott túraútvonal Magyarország 24 kistáját érinti. A Dél-dunántúli Kéktúra nyomvonalának kialakítása az 1970-es évek elején vette kezdetét, majd közel két évtized múltán, 1989-ben fejeződött be. Az Országos Kékkör legrövidebb jelvényszerző túramozgalmának teljesítéséhez 49 különböző bélyegzőlenyomatot kell összegyűjteni. A teljesítők a hivatalos igazolófüzet megfelelő helyére beütött bélyegzéssel és keltezéssel tudják igazolni az adott szakasz bejárását, így az RP-DDK teljesítését.