Ez a történet 1971 áprilisában kezdődött. Egy glaciológiai projekt kapcsán az alaszkai Juneau Icefield jégmezőre utazott a kaliforniai Santa Cruz egyetem két hallgatója, Eric Reynolds és Dave Huntley. Ott, azon a gleccseren állva fogalmazódott meg bennük a Marmot Club létrehozásának ötlete. Névadójukként a hegyvidéki területeken előforduló, szociálisan jól szervezett csoportokban élő, nagy testű földimókust, a mormotát választották.
Ahhoz, hogy valaki tagja lehessen ennek a közösségnek, egy klubtag társaságában kellet megmásznia egy jéggel borított hegycsúcsot. Szabályaik egyike az volt, hogy minden tag egyben elnök is. A többi pedig azt a célt fogalmazta meg, hogy közösen törekedjenek testi adottságaik és képességeik fejlesztésére.
Ezen a nyáron, majd még két éven keresztül Eric és Dave a saját kollégiumi szobájukban tökéletesítgették pehellyel töltött termékeik prototípusait. Először mellény, pulóver, parka és három féle hálózsák készült a műhelyükben. A legmelegebb, PIKA nevet viselő (most CWM-ként ismert) zsákjukat megközelítőleg -43 °C-ra hitelesítették.
1973 telén ismerkedett meg Eric a kolorádói, Grand Junctionból származó Tom Boyce-szal, akivel együtt mászott a wyomingi Grand Tetontban. A következő tavaszon a három férfi már közösen bérelt ki egy százéves kőépületet Tom szülővárosának szívében. Az üzletben, mely a Marmot Mountain Works nevet kapta vásárolni és bérelni is lehetett a termékeket. A bolt mellett a téli hónapokban síoktatással is foglalkoztak, hogy fedezni tudják költségeiket. Így született meg 1974 tavaszán a Marmot cég.
Még ősszel Tom Peruba ment mászni, ahol találkozott a híres filmrendezővel, Mike Hooverrel. Hazatérte után pár héttel hívást kapott Miketól. A 20th Century Fox nevében telefonált, mert épp náluk rendezte a The Eiger Sanction (Bosszú az Eiger csúcsán) című filmet, Clint Eastwood főszereplésével, és a forgatáshoz 108 rendkívül vaskos dzsekire volt szüksége. Tom azt válaszolta, hogy nem probléma, hiszen épp ezen dolgoznak. Valójában lódított egy kicsit, de végül legyártották a megrendelést. Egy héten belül elkészültek a Golden Mantle kabát tervével és betörtek vele a filmiparba. Azóta is ez volt a legnagyobb megrendelésük.
1976-ban Ericnek a W.L. Gore & Associates-t képviselő Joe Tannerrel volt megbeszélése. Ez a találkozó megváltoztatta a Marmot jövőjét. Eric elsők között ismerte fel az USA-ban, hogy a Gore-Tex membránnak van helye az outdoor termékekben. Rendkívül izgatott lett a találkozó után és pár héten belül meg is varrták az első Gore-Tex membrános hálózsák prototípusát, amit terepre is kivittek tesztelni. Ő és Dave hét éjszakát töltött egy kereskedelmi fagyasztószekrényben, ahol Gore-Tex membrános és anélküli hálózsákokat hasonlítottak össze. A hálózsákokat tűzszikrás vizsgálatnak is alávetették. Elégedettek voltak azzal, amit tapasztaltak és minden új termékükbe beépítették a Gore-Tex anyagot. A mai napig kapcsolatban maradtak, így a Marmot lett a legrégebbi partnere a W.L. Gore & Associates-nek a világ outdoor piacán.
Az 1974-es szerény kezdetek óta folyamatosan fejlődött a cég, de elkötelezettségük a legjobb minőségű termékek tervezése és előállítása mellett soha nem változott.
A cég filozófiája a hárompontos fenntarthatóságon alapul:
Ember: korrekt munkakörülmények biztosítása, szociális kezdeményezések támogatása, multikulturális vállalati filozófia bevezetése.
Termék: A legjobb outdoor felszerelések előállítása, amely egyaránt megfelel a profi és a műkedvelő turistáknak, mászóknak is.
Bolygó: Környezetbarát termékek előállítása és a környezettudatos gondolkodás terjesztése az egész világban.
A Marmot már 1974 óta ezekhez az alapelvekhez hűen gyárt kimagasló minőségű technikai ruházatot és felszerelést. Minőségorientált vállalatként a partnereivel, a munkavállalóival, a vásárlóival, a nyilvánossággal és minden velük kapcsolatba kerülő személlyel szemben a megértésen alapuló és fenntartható kapcsolat kialakításához ragaszkodik.
EnviroFree
A Marmot arra törekszik, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a környezetre gyakorolt hatást. Az általuk létrehozott EnviroFree kezdeményezés azt tűzte ki célul, hogy a minimálisra csökkenti a gyártási folyamatok során felhasznált kémiai anyagok mennyiségét, miközben nem változik vagy épp javul az alapanyagok és a kész termékek minősége.
A lehető legkevesebbre csökkentik a DWR bevonatok használatát a sportruházatokban, PVC- és ftalát-mentes anyagokat használnak a festési eljárások során.
bluesign®
Környezetvédelmi politikájuk alapja az, hogy következetesen és mérhetően törekednek a legmagasabb szintű fenntarthatóság elérésére. Kollekcióik egyre több és több olyan terméket tartalmaznak, amelyek újrahasznosított poliészterből, organikus pamutból vagy egyéb környezetbarát anyagból készültek.
Ezen anyagok alkalmazásával kapcsolatos döntésük az alábbi felvetésen alapul: Ha a fenntartható anyagok felhasználásával hasonló vagy jobb minőségű terméket lehet előállítani, akkor azokat használják.
A Marmot a bluesign® system partnereként elfogadta rendszerük alkalmazását, amely a teljes textil ellátási láncot egyesítve az ipar emberekre és környezetre gyakorolt hatását hivatott csökkenteni. Az Input Stream Management ellenőrzi, hogy a gyártási folyamat minden szakaszában csak a megengedett vegyszerek és nyersanyagok kerüljenek felhasználásra. Ennélfogva az emberekre vagy a környezetre potenciálisan veszélyt jelentő anyagokat már a kezdetektől el kell hagyni. Helyszíni szemlék során vizsgálják ezen anyagok felelősségteljes használatát.
Marmot Upcycle
"UpCycle®" címkét kap minden olyan Marmot termék, amely újrahasznosított poliészterből készült. Ezen áruk gyártása során egy viszonylag rossz minőségű nyersanyagból (pl.: műanyag palack) hoznak létre egy rendkívül jól funkcionáló ruhadarabot (pl.: polárdzseki).
Nem csak a gyártás során, de egyéb házon belüli folyamataikban is törekednek a környezetbarát megoldások alkalmazására, úgy is mint a környezetbarát nyomtatópapír használata.
Global Organic Textile Standard
A Marmot kollekciójában egy ingmodell teljes sorozata kiérdemelte a Global Organic Textile Standard (GOTS) tanúsítványt, amely a világ egyik vezető normája az organikus anyagokból készült textilipari termékek gyártása terén. A norma olyan kötelező kritériumokat határoz meg, amelyek garantálják az ökológiailag és társadalmilag is fenntartható textiltermelést. Mindazon vállalatok, melyek megfelelnek a követelményeknek engedélyt kapnak arra, hogy ezeket az árucikkeiket a zöld-fehér GOTS logóval lássák el. Az embléma segítségével a vásárlók könnyen azonosíthatják ezen termékeket és biztosak lehetnek abban, hogy fenntartható módon gyártott ruhát viselnek.
Marmot Down Policy
Az állatok humánus tartási körülményire vonatkozó irányelveinek megfelelően a Marmot nem támogatja olyan pehely használatát, melyet élő állatról vagy a májáért tenyésztett kacsáról vagy libáról gyűjtenek. Az általuk meghatározott állatvédelmi elveik betartásáról minden évben igazolást kérnek a beszállítóiktól.
A Marmot szociális törekvései kiegészítik ökológiai irányelveiket. A tisztességes kereskedelem, az etikai kódex betartása és a helyi projektek támogatása mind-mind a részét képezi cégpolitikájuknak. A vállalat elkötelezett az integritás, a fenntarthatóság, az elszámoltathatóság, a kiváló teljesítmény nyújtása és az egyén tiszteletének elve mellett.
Minden, velük kapcsolatban lévő cégtől ugyan azt a magas színvonalat várja el, melyet ők maguk is képviselnek. A Marmot The Vendor Compliance Policy-je minden partnerüket kötelezi a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák betartására. Ezen elvek között szerepel a törvényileg meghatározott minimálbérnél nem alacsonyabb jövedelem juttatása, az egyesülési szabadság tiszteletben tartása, a túlórák korlátozása, a gyermek- és kényszermunka tilalma, a diszkrimináció kizárása, valamint az egészséges és biztonságos munkahely biztosítása.
A Vendor Compliance Policy betartását a Marmot rendkívül komolyan veszi és rendszeresen ellenőrzi is. A vállalat elvárja kereskedelmi partnereitől ezen szabályok elfogadást és felfüggeszti az üzleti kapcsolatot mindazon cégekkel, amelyek nem tartják be előírásaikat. A Marmot több, mint öt éve dolgozik együtt partnereinek mintegy 95%-val, mely kölcsönös bizalmat és egymás iránti tiszteletet eredményezett.
A Marmot rendszeresen felkeresi partnereit, ekkor a szabályok betartását ellenőrzi, valamint szakmai tapasztalatait osztja meg. A látogatásaik hasznosságát folyamatosan elemzik.
Mindezen felül a Marmot olyan szociális szervezeteket is támogat, melyek a világ jobbá tételére és egy szebb jövő biztosítására törekednek. Az általuk patronált társadalmi kezdeményezések között szerepel a dZi Foundation, a Cancer Climber Association, a Guide Dogs for the Blind és még nagyon sok más társaság is.