Az útvonal Ágasvárról indulva visszavezet a 3 napos Mátra túránk kiinduló pontjához, a parádfüredi Kalandvár táborhoz.
MátraEgyirányúAz Ágasvári turistaházat elhagyva rögtön egy kis kihívással szembesülhetsz, ugyanis meg kell mászni az Ágasvár csúcsát. Fentről viszont káprázatos panoráma tárul a szemed elé. Haladj végig a kaldera peremén a Szamár-kőig, majd ismét kitekinthetsz észak felé a Newton-szikla kilátópontról. Ezután csatlakozz be az országos kék jelzésbe, és viszonylag szintben, a hegyoldalon haladj a következő szakaszon Mátraszentistvánig. Itt rátekinthetsz a sípályákra, majd az utat folytatva, sétálj keresztül a falu utcáin Mátraszentlászlóra. Továbbra is haladj a kéken a Piszkés-tetői obszervatóriumig, majd megérkezel Galyatetőre. Kilátó és turistacentrum látogatás után ereszkedés következik változatlanul a kéken, és a Mária úton meredeken lefelé a Gilice-tó mellett Parádsasvárra érsz. A túra nagy ereszkedése itt befejeződik. Sasvár után a sárga jelzésen kerüld a túra kempinget, majd a Köszörű-völgy bükköseiben túrázva eljutsz Parádóhutára. A falu szélén vízvételi lehetőség akad, nem is akármilyen, a Clarissa-forrás pezsgő csevice vizével olthatod szomjadat. Miután átkelsz a Tarna-patakon már kényelmesen, enyhén ereszkedve a piros keresztet követve visszaérkezel Parádfürdőre a Kalandvár táborba.