Buják - Sasbérci kilátó

Bujákról elsőre a világhíres népviselete jut eszébe az embernek, a környék azonban nagyon jó kirándulóhely is. Ki is alakítottak itt egy tanösvényt, amely felfűzi a szép látnivalókat egy útvonalra, de az út néhol kicsit bozótos, itt-ott nehezebben követhető, de megéri a fáradtságot.
Gyakorlottabb útkövetőknek javasolt.

Bujákról indulva az első látványos állomás a várrom, amely kicsit több mint 1 km séta után érhető el. A várat legalább 5 alkalommal foglalgatta vissza egymástól a török és a magyar, míg végül ez a vár is fel lett robbantva, mint Szandavár. A romok nagyon rossz állapotban vannak, látogatáskor fokozott elővigyázatosságra van szükség. A vártól a tanösvényt tovább követve először a kiszáradt Egidus-forrás melletti pihenőhöz érkezünk, majd utunkat folytatva megmásszuk a 469 méter magas Sasbércet.

Itt találjuk a nemrég újjá épített kilátót, amely egy kőépület lakótoronnyal a tetején. Régen vadászkastély volt. A közmű hiánya miatt itt nincsen szálláslehetőség, de a tervek szerint erdei iskolaként fog működni. Az épület csak hétvégén látogatható. Visszaereszkedünk a kiszáradt forrásig, majd a tanösvény másik ágát követve eljutunk a bujáki Kálváriához, ahonnan szintén szép kilátásban gyönyörködhetünk, és egy szép kis kápolnában. A túra végén Bujákon, a turistaszállóban meg is alhatunk, vagy a Cserhátgyöngye kisvendéglőben kipihenhetjük a fáradalmakat.

CserhátEgyirányú
Távolság: 13,5 km
Szint: 451 m
Nehézség: Közepes

Túraleírás