Csákvár - Vadászkápolna

A Csákvári Eszterházy kastély előtti parkolóból indulunk. A kastélyban kórház működik, de az angolpark sétányai egész évben díjtalanul látogathatóak. Érdemes belevenni a sétába. A park mellet a sárga jelzésen kell elindulnunk, a kastély mögötti részen is sétány szerű ösvényeken közlekedhetünk, egy lovarda is működik itt. A jelzés végig nagy mezőkön halad, kisebb erdőfoltok között. Egy hatalmas tisztás szélén találjuk meg a Vadászkápolnát, amely egy névnapi ajándék volt. Ugyanis az eredetit Gróf Eszterházy János építtette felesége, Anna névnapjára, mert szeretett itt időzni a birtok hátsó szegletében. A 19. században már vadászkápolnának használták, a világháború után teljesen lepusztult. 1998-ban elkezdték felújítani, így most teljes pompájában várja a kirándulókat. A harangtorony kis csigalépcsőjén feljuthatunk az emeleti teraszra is. Mellette pihenő és tűzrakóhely található. Akinek van kedve egy nagyobb kiránduláshoz is, az tovább a sárga jelzésen felkeresheti a Pamlag-völgyi hasadékbarlangot, ahonnan szép kilátás nyílik a völgyre. Ugyanazon az úton térünk vissza a a kastélyhoz, amelyiken jöttünk, illetve kipróbálhatjuk a többi ösvényt is, amely a park felé vezet.

Vértes, GerecseEgyirányú
Távolság: 4,5 km
Szint: 48 m
Nehézség: Nagyon könnyű

Túraleírás