Ha a Csobáncra szeretnénk felmászni, szinte elkerülhetetlen, ne az országos kéken menjünk, mi most megpróbálkozunk egy másik úttal, és Diszel felől a zöldön másszuk meg a Tapolcai-medence egyetlen olyan tanúhegyét, amelynek a csúcsán várrom is található. Rövid szakaszon meredek, de kevés túrázós tapasztalattal is teljesíthető rövid túraútvonal
Balaton-felvidékEgyirányúDiszelbe kocsival, vagy távolsági busszal juthatunk el Tapolcáról. A zöld jelzés a falu központjából indul és néhány perc gyaloglás után már a szőlők között haladunk egyenesen a hegy felé. Senkit ne riasszon vissza, ahogy a hegy innen kinéz, sokkal egyszerűbb felmászni rá, mint ahogy az látszik. A lábához érve már találkozunk is a bevezetőben emlegetett kék jelzéssel, és itt el is indulunk felfelé. Az út enyhén emelkedve, szerpentinezve kúszik fel a hegyoldalon, időnként pihenő padokat is találunk. A második kanyarban máris gyönyörködhetünk a kilátásban a Bakony felé, szemközt felfedezzük Hegyesd nevéhez méltó csúcsát. Még egy kanyar és meg is érkezünk a várhoz, ahonnan főleg a Balatonra és a többi tanúhegyre van káprázatos kilátásunk. Érdemes itt hosszabb pihenőt tartani és csak gyönyörködni. A lefelé induló út a hegy túloldalán van, ez a szakasz picit köves, oda kell figyelni a lépésekre. A bazalt sapka alatt találkozunk a zöld Mária úttal, amelyen balra kanyarodunk, és leereszkedünk a Diszel felé vezető útra. Innen a kék keresztet követve érkezünk vissza a faluba. Kulturális programnak javasolható az Első Magyar Látványtár nevű múzeum, ahová sosem lehet kétszer egymás után úgy elmenni, hogy ne változzon meg, mindig frissítik a kiállítást.