Kesztölcről a Sasfészekbe

Közepes nehézségű körtúra a Fekete-hegyi kulcsosházhoz, út közben számos látnivalóval, sőt bővítési lehetőséggel. Egy nagyon jól alakítható útvonal, melyet rövidíteni és hosszabbítani is lehet.

PilisEgyirányú
Távolság: 10,5 km
Szint: 446 m
Nehézség: Közepes

Túraleírás

Kesztölcre igen ritkán jár a busz és ráadásul Budapestről csak átszállással lehet megközelíteni, így ide autóval érdemes érkezni. A falu központjában az utcákon bárhol tudunk parkolni. A főutcán kezdünk sétálni nyugat felé, és a falu széle előtt nem sokkal felkanyarodunk a hegy felé, lankássan emelkedő úton mászunk fel a Fehér-szirt nyergébe, közben pedig megnézegetjük a Klastrompusztai szerzetes rend füvészkertjét, ahol sokféle gyógynövényt termesztenek. Feljebb a sziklák között haladó ösvényen emelkedünk, majd a nyeregbe érve a hegy mögött jobbra fordulva folytatjuk a sétát. Az út lassan, majd egy kicsit erőteljesebben emelkedik, és nem sokára megérkezünk a kulcsosházhoz, amely a Sasfészek nevet kapta, talán azért mert egy szirten helyezkedik el, szép kilátással Esztergom felé. Telefonos előre foglalással a ház bérelhető, az üzemeltető nagyon kedves, még kávéval is megkínáltak. A ház mellett turista pihenők és tűzrakási lehetőség is van. A házat elhagyva lassan visszafordulunk és a Fekete-hegy déli sziklás oldalán haladunk kápráztató kilátással és két meglátogatandó barlanggal, ezek a kis és a nagy Öregszirt-barlangok. A hegy elejére visszaérve ugyanazon az ösvényen megyünk le, amelyiken feljöttünk. Ha kevesled a távot, átgyalogolhatsz Klastrompusztára is, és megnézheted a Kémény-sziklát, valamint a Leány- és a Legény-barlangokat is, valamint a kolostor romjait is.