A Király-kút környékén oly sok látványosság van, hogy kénytelenek voltunk egy nagyobb körben megírni. Egész napos programnak tökéletes, kevés a szint út közben, és szabadon választható, hogy mit hagyunk ki belőle, ha rövidíteni szeretnénk.
Balaton-felvidékEgyirányúA kiindulási pontunk lehet Paloznak, vagy Lovas is, de akár a Nosztori autóspihenőtől is indulhatunk, ahol a Balatoni Élménypark is található. Az élményparktól csinálhatunk egy nagyon rövid kört is a Király-kútig, ez a leggyermekbarátabb variáció. Paloznak központjából a piros jelzésen indulunk a hegy felé, majd a falu szélén rögtön keletnek fordulunk a kék jelzésre. Ezen sétálunk Lovasig. Lovason kezdődik a lovasi Séd-patak völgye, amelyben egy tanösvény kalauzol végig bennünket. Egy teljesen egyenes, patak menti úton haladunk, de a kis mezők nagyon hangulatossá teszik ezt a szakaszt. A piros, a zöld és a sárga jelzések is erre vezetnek. A völgy felső szakaszán egy elágazásban a sárga jelzés balra fordul és ezen megyünk tovább a Király-kúti patak völgyébe. Itt egy kicsit vadregényesebb a táj, sziklák tarkítják a patak partjait és az ösvény is kanyargósabb, de széles és nagyon jól járható.
Pár kilométer megtétele után egy kanyarban hatalmas, tágas mezőre érkezünk, ahol rengeteg pihenőpad és asztal van, ez jelzi, hogy megérkeztünk a Király-kúthoz. Maga a forrás egy kicsivel feljebb egy másik réten található, itt is vannak pihenőpadok a víz pedig nagyon jó hűsítő és tiszta. Pihenés, vagy piknikezés után a piros, majd a piros kör jelzésen folytatjuk a túrát és rövidesen megérkezünk a kalandparkhoz. Természetesen itt órákat el lehet tölteni ha bemegyünk, a tengernyi játék között, étterem, kávézó is üzemel.
A parkot elhagyva a kék háromszögön folytatjuk a túrát, igaz ez a jelzés csúcsra szokott vezetni, de itt változatlanul vízszintesen kell tovább mennünk és csak a Csákány-hegyi kilátó közelében kezd el minimálisan emelkedni az út. A kilátót egy rövid erdővágásban találjuk meg. A lábunk alatt hever a Balaton és Csopak. A kék jelzést picit visszafelé, majd lefelé követve érkezünk vissza Paloznakra.