Mohos-tavak

Kelemér a kiindulópontunk, ahol Országos Kék bélyegzőhely található, valamint a Tompa Mihály emlékház, aki évekig itt élt és Rém Elek álnéven publikálta írásait (Kelemér fordítva olvasva). Elindulunk felfelé a hegyre a kéken, a falu szélén egy köztéri kútból vehetünk vizet. Az erdőbe érve árnyas sétányon, vagyis aszfalt úton megyünk egy darabon, aztán a jelzést követve bekanyarodunk az erdőbe a tavak felé. Rövid séta után egy hatalmas tölgyhöz érünk, amelyet a Kisasszonyok fájának neveznek, és sok érdekes monda lengi körül.

Tény, hogy óriási és göcsörtös ágai megmozgatják az ember fantáziáját. Hamarosan elérjük az első tavat rögtön a fa után, majd egy kis elágazáson a rom jelzésen felmehetünk a Mohos földvár maradványaihoz. A vár már az 1300-as évek végén is romvárként szerepel a feljegyzésekben. A nyomai látszanak csak, ahol a falak és várárok húzódott. A jelzést követve visszaereszkedünk a második tó partjára, Aztán a jelzést követve élesen balra fordulva megyünk fel a tavak feletti gerincre. Itt találkozunk a Magas-bérc tanösvénnyel, amely az alattunk lévő Pálma-forrástól indul, és a gerincen húzódik végig.

Ha rövidíteni szeretnénk, itt megtehetjük a forrás felé, ahol piknikező helyet is találunk. A forrás elég alacsony vízhozamú, lassan csordogál a víz belőle. A tanösvényen eljutunk a Forrás-völgyi pihenőhelyhez, majd a másik hegyoldalon is teszünk egy kanyart, aztán visszatérünk a Putnoki halastóhoz és a Pálma-forráshoz. Az aszfaltozott úton érkezünk vissza Kelemérre.

Aggteleki-karsztEgyirányú
Távolság: 14,4 km
Szint: 370 m
Nehézség: Nehéz

Túraleírás