Nagy-Kopasz

Hűvösvölgyből a villamos végállomástól a Gyermekvasút irányába induljunk fel a lépcsőkön. Fent rögtön váltsunk a kék jelzésre, amely átvezet a vasút alatt, ezután rövid emelkedő következik, melynek tetején forduljunk jobbra a kék háromszöggel jelzett útra. Erre mindenképp érdemes kitérni, fent a Fazekas-hegy tetejéről csodás kilátás fogad minket. Innen egy kicsit menjünk visszafelé és rögtön az első kisebb ösvényre forduljunk jobbra, amely levezet egyenesen a Nagy-rétre. Itt óvatosan keljünk át az autóúton, igen forgalmas! Ezután a piros kereszt jelzést követve kellemesen emelkedünk felfelé, miközben jobbról a Kis-Ördög-árok és a Szép Juhászné út kísér minket.

Mikor elérjük az aszfaltozott utat, egy kicsit visszafelé sétáljunk rajta, itt már a piros sáv jelzés vezet minket. Legyünk ismét óvatosak, egyrészt itt is sűrű a forgalom, másrészt a jelzések elég ritkák. Miután balra elhagyjuk az utolsó ház kerítését, figyeljünk, a piros rövidesen befordul balra. Ezzel kezdődik meg első jelentősebb emelkedőnk a Fekete-fej csúcsára. Az emelkedő esős időben nagyon saras, csúszós tud lenni. Miután felkapaszkodtunk a csúcson láthatjuk az egykori kilátó helyén álló zászlót és a Gyuri-pihenőjén élvezve a kilátást megpihenhetünk.

Tovább folytatva utunkat leereszkedünk és elérjük Adyliget szélét. Ha szerencsénk van, balra a karámokban néha láthatunk lovakat. Innentől jó hosszan, kisebb emelkedőkkel végig a piros sáv jelzést kell csak követnünk. Egy fiatal fás rész után jobbról láthatjuk a névadó Vörös-pocsolyát, hiszen a Vörös-pocsolyás-hát nevezetű lealacsonyodó gerincen haladunk. Hamarosan egy kereszteződéshez érünk, itt balra a piros háromszög jelzésre váltunk, amely a Fekete-hegyek csodás fenyőkkel tarkított erdeibe vezet minket. Itt azonban jobbra fordulunk a Nagy-Kopasz irányába, egy tábla is jelzi, már csak 750 m a kilátó. Az utolsó jelentősebb emelkedőnket leküzdve felérünk a Budai-hegység legmagasabb pontjára az 559 m magas Nagy-Kopaszra, ami az elnevezése óta újra be erdősült. Itt találjuk túránk csúcspontját a 2005-ben épített Csergezán-kilátót, amelyet a híres festőről és grafikusról Csergezán Pálról neveztek el. A 23 m magas kilátóból teljes körpanorámánk nyílik a környező hegyekre, tájegységekre.

Miután kigyönyörködtük magunkat a zöld háromszög jelzés levezet minket Nagykovácsiba, közben a Sisakvirág tanösvény információs tábláiról sok érdekességet megtudhatunk a környékről, növény és állatvilágról. Mikor leérünk, szinte teljesen és mezőt látunk magunk előtt, jobbra egy kis emelkedőre térjünk rá. Erre azért érdemes menni, mert a tetején, egy kis padon megpihenhetünk és közben megcsodálhatjuk a Nagykovácsi-medencére és a Kutya-hegyre néző kilátást. A faluba érve a zöld jelzést követve elérünk a főtérre, ahonnan a 63-as busz vissza tud minket vinni Hűvösvölgybe. Mivel hétvégén ritkán jár, a főtéren találunk éttermet és kávézót, ahol kipihenhetjük a fáradalmainkat.

Budai-hegységEgyirányú
Távolság: 18,1 km
Szint: 589 m
Nehézség: Nehéz

Túraleírás