Ez a túrakör talán mindenki számára ismert, aki szokott járni a Budai-hegyekbe, kedvezzünk hát azon túratársaknak, akik az ország más részeiből látogatnak ide. Nagyon kellemes, kevés szinttel bíró körtúra, így a maga 10 km-es távjával sem nevezhető nehéznek.
Budai-hegységEgyirányúEzt a környéket is érdemes tömegközlekedéssel megközelíteni. A Szabadság-hegy csúcsát elérheted a Városmajorból induló fogaskerekűvel, vagy jöhetsz a Hűvösvölgyből is a gyermekvasúttal. Mindkettő élvezetes szórakozás lesz. A két végállomás között húzódó erdős ligetes park közelében számos büfé és étterem is található. A kört lefelé kezdjük és az állomás keleti végén a Mária Úton kezdünk ereszkedni. Meglátogatjuk az Úti Madonnna kápolnát, majd újabb két éles kanyar után a zöld körtúra jelzésre térünk. Csillebérc házaitól nem messze észak felé haladva megcsodálhatjuk közelről az óriási adótornyot, majd keresztezzük a gyermekvasút síneit.
Rövid aszfaltséta következik az Eötvös út mentén, aztán a Normafa közelében ismét az erdőben folytathatjuk utunkat. Továbbra is a zöld körtúra jelzésen a Virágos-völgyben sétálunk, itt is elmegyünk a gyermekvasút állomása mellett. Innen már a Budakeszi erdőben folytatjuk a gyaloglást a számtalan pihenőpaddal ellátott erdei sétányon. A János-hegy közelében visszakanyarodunk a gerinc felé, és hamarosan kibukkanunk a libegő felső állomásánál. Vízvételi és büfézési lehetőség, majd rövid pihenő után felmászunk az Erzsébet kilátóhoz, és végigtekintünk az alattunk fekvő főváros káprázatos panorámáján.
Ezen a ponton vagyunk körülbelül a teljes túra felénél. Innen továbbra is a zöld körtúra jelzést kell követni az Anna-rét, majd a Normafa felé, végül a Szabadság-hegyre, ezen a szakaszon tényleg semmilyen szintemelkedés nincsen már, viszont szinte folyamatosan végigkísérnek a kilátások a városra. Akinek hosszú lenne visszagyalogolni, az lejuthat innen a libegővel is, vagy akár busszal is, amely a Normafától indul.