Nemzeti Park Túrák: Őrségi Nemzeti Park 2. nap

Az útvonal Kétvölgy legmagasabb pontján a Katalin-hegyen kezdődik, ahová busszal is érkezhetünk, kocsival pedig közvetlenül a kilátó mellett is leparkolhatunk. A kilátóból messze ellátni a környék domjai fölött, a terasz korlátjára szerelt térképen pedig felfedezhetjük a távolabbi osztrák hegyeket is. Szép időben távcsővel meg is kereshetjük a jellegzetes pontokat.
A sétát a dombról lefelé az országhatár mentén kezdjük, ez egy erdősebb rész, amin keresztül Ritkaházára jutunk, amely Kétvölgy völgy felőli részén található. Itt a réteken érdemes orchideákat keresni, ha éppen nyílási időszakban jöttünk.
Az aszfalt utat egyszer keresztezve lassan a település nyugati szegletébe érkezünk, ahonnan a domboldalon kanyargó úton haladunk tovább, közben gyönyörködhetünk a település házaiban és a kilátásban. Az egyik kanyarban forrást is találunk, ez a Máté-forrás. Lassan kiemelkedünk a völgyből és egy utolsó kanyarral ismét a felső részen találjuk magunkat, a távolban már látszik a kiinduló ponton található kilátó.

ŐrségEgyirányú
Távolság: 6,5 km
Szint: 135 m
Nehézség: Nagyon könnyű

Túraleírás