Szádvár - Derenk

A túra során felmászunk az egyik legnagyobb kiterjedésű középkori vármaradvány, a Szádvár romjaihoz és ellátogatunk Derenk romközségbe. A várhegy megmászása rövid, de meredek, köves vállalkozás, a túra többi részében kevés a szint, így az egész útvonal nem túl nehéz.

Aggteleki-karsztEgyirányú
Távolság: 10,7 km
Szint: 316 m
Nehézség: Nehéz

Túraleírás

Oké, Szádvárról már tudjuk, hogy középkori erősség a hegytetőn, de vajon Derenk miért lett romközség? Ez a történet nem nyúlik olyan régre vissza, csupán arról van szó, hogy a közeli Szelcepusztán építették fel Horthy Miklós vadászkastélyát az 1930-as években, és a település útjában volt a vadászatoknak, így egyszerűen kitelepítették az ott lakókat. A Szalamandra turistaháztól indulunk, amely autóval is elérhető, igaz egy kicsit töredezett, kátyús az odavezető út.

Aki szeretné előre letudni a várhegyet, az a piros, majd a piros rom jelzésen induljon felfelé. Hagyhatjuk a végére is a várat, így a Ménes-völgyben haladó piroson sétálunk a Ménes-tóhoz, ahol turistapihenőt és forrást is találunk. Tovább megyünk a piroson, amíg el nem érjük az Országos Kék jelzést, ezen fordulunk jobbra kissé felfelé. Átkelünk a Mocsolya-patakon és lassan emelkedve elérjük a romközséget és az emlékhelyet, ahol kéktúra bélyegző is van. Kis kitérővel besétálhatunk a temetőbe, amely szintén emlékhely, és jelenleg is gondozzák az ott éltek leszármazottai. A pihenő után tovább megyünk a kéken, és megérkezünk a Várhegy alá. A korábban említett piros romjelzésen mászunk fel a várba, ahonnan csodás kilátás tárul elénk a környező völgyekre. Szögligeten érdemes megnézni Pista bácsi tájházát, a bácsi a saját életéből és eszközeiből hozta létre a kiállítást, és nagyon részletesen meséli el a történetét.