Túránk Püspökszentlászlóról indul. A kis település autóval Hosszúhetény felől közelíthető meg kavicsos úton. A település elején parkoló áll a turisták rendelkezésére, de ha ott nem találnánk helyet, az egy utcácskából álló kis falu belsőbb részein is van parkolási lehetőség.
Az autókat hátrahagyva a kék háromszög jelzésen indulunk el lefelé a kavicsos úton, amin keresztül nemrég még megérkeztünk a faluba, azonban körülbelül 1 km után el is hagyjuk ezt az utat, az ösvény balra folytatódik tovább egy folyamatosan emelkedő szakasszal. A kék háromszög turistajelzés olyan 1,7 km után belecsatlakozik a jobbról, Hosszúhetény felől érkező sárga háromszög jelzésbe, itt balra fordulva folytatjuk utunkat egy meredek kaptatón felfelé. Innen már csak körülbelül 1,2 kilométer választ el minket a csúcstól. A meredek út egyik részén egyszer csak kinyílik a táj és szép kilátás tárul elénk az alattunk elterülő Püspökszentlászlói kastélyra és a környező tájra.
A Zengőre felérve asztal is rendelkezésünkre áll padokkal, ha szeretnénk ételünket elfogyasztani itt, de figyeljünk rá, hogy szemetünket mindig vigyük haza magunkkal. A csúcsot erdő veszi körül, így kilátásban csak a kilátó megmászása után gyönyörködhetünk. Lefelé utunkat az igen meredek sárga sávon folytatjuk tovább, majd egy kereszteződéshez érve letérünk róla a sárga körre balra. A sárga körön haladva tovább elérkezünk a Mária-kápolnához, ahol leülhetünk kicsit elmélkedni a világ dolgairól élvezve a csendet és a friss levegőt. Utunkat folytatva lefelé elérjük a Püspökszentlászlói Arborétum déli kapuját, ami régen nyitva várta az áthaladni vágyó túrázókat. Most 2021-ben a kapuk zárva, balra haladva a kerítés vonalát követve érkezhetünk vissza Püspökszentlászlóra. Ha még van időnk és kedvünk mindenképpen nézzük meg az arborétumot is, mert nagyon szép, hangulatos. A fő utcán jobbra haladva találjuk meg a bejáratát. A régen ingyenesen látogatható arborétum jelenleg pénzért tekinthető meg. Nyitvatartás és belépő árak a honlapjukon: http://puspokszentlaszloikastely.hu/
Ha rögtön vissza akarunk térni autónkhoz, akkor balra haladjunk a kék négyzeten lefelé a falu hangulatos utcáján végigsétálva megcsodálva a tájba illő építészet remekműveit.